Valószínű előbb tudtam kicsoda Leonardo, Michelangelo, Donatello és Raphaello, mintsem el tudtam volna számolni tízig.

Hát persze, reneszánsz művészek voltak, akik olyan maradandó műveket alkottak, mint a Mona Lisa, A Sixtus-kápolna mennyezetfreskója, a Dávid szobor vagy Krisztus feltámadása. Mind egyedülálló látásmóddal és hihetetlen alkotószellemmel voltak megáldva.

Nyugi, csak vicceltem, természetesen a tini nindzsa teknőcökre gondoltam. Korai gyerekkoromtól kezdve végig kísértek a felnövés útján, sok boldog pillanatot okozva a mindig vicces-harcos hüllők. Emlékszem rajongásom egészen addig a szintig fajult, hogy édesanyámnak egyedi teknőcös hátizsákot kellett varrnia nekem.

Voltak akció figuráim, egyedi hátizsákom – természetesen Raphaello-s, - poszter, színező, képregény, és amikor a videótékában megláttam, hogy kedvenc hőseimből filmet is készítettek. Hát valahogy úgy éreztem magam, mint az a pali, akinek abban a bizonyos videóban szétrobbant a feje.

Készült két folytatás is az eredeti film mellé, a második legalább annyira jó volt, mint az első, kicsit bővült az univerzum, megismerhettük a teknőcök eredetét, kaptunk új szereplőket, elveszítettük régieket, de összességében az elsőhöz méltó alkotás került a képernyőnkre. A harmadik rész…Nos, arról ugyanúgy nem beszélünk, mint Michael Bay szadista ámokfutásáról, amivel megpróbálta feléleszteni a teknőc frenchise-t, de csak sikeresen ráhordott ezerötszáz köbméter földet és körbeöntötte betonnal.

Ez a bejegyzés azonban csak részben érinti a teknőcöket és az ő csodálatos kalandjaikat, leginkább a kedvenc ételükre, a pizzára fókuszál.

Ha meg szeretnénk ismerni a pizza eredetét, egészen az újkőkorig kell visszatekintenünk, mivel már abból az időből is maradtak ránk feljegyzések a pizzához hasonlító ételkülönlegességek készítéséről.

Krisztus előtt a hatodik században az Óperzsa Birodalom katonái sajttal és datolyával megszórt lapos kenyereket sütöttek a pajzsaikon.

Az ókori görögök gyógynövényekkel egészítették ki a kenyérre szórt sajtot.

A pizza-szerű ételekre először Vergilius: Éneász című művében tesz említést, mégpedig akkor, amikor Kelainó a Hárpiák királynője átkot szór a trójaiak, mégpedig, hogy addig nem találnak békét, amíg az éhség nem kényszeríti őket az asztaluk elfogyasztására:

„…Ámde e jogtalan öldöklésetekért falat addig 
Ott nem emelhettek, míg éhségtekben az asztalt
Meg nem rágjátok s fel nem faljátok ebédre…”

A mű VII. könyvében Éneász és emberei kerek, lapos süteményeket szolgálnak fel, főtt zöldségekkel a tetején. Amikor megeszik akkor eszmélnek rá, hogy ezek sütemények a Kelainó által megjósolt úgymond: „asztalok”.

Innen ered a mondás is: „Heus! Etiam mensas consumimus!” az az “Ejha, megesszük az asztalt is!”

A Krisztus előtt harmadik században ismét előkerül a pizza, mégpedig Marcus Porcius Cato Maior a Róma történetéről írt munkájában említ egy „lapos kelt tésztát, melyet olívaolajjal, fűszerekkel és mézzel édesítenek, és köveken sütnek meg”.

Pompeii városában a régészek feltárták a mai modern pizzériákra hasonlító épületeket.

Az ókori Egyiptomban is megjelent, a fáraók születésnapjára gyógynövényekkel ízesített lapos kenyérkéket sütöttek, Hérodotosz görög történetíró leírása szerint ezek a babiloni receptek nagyon hasonlítottak a mai pizza tésztájára.

A középkorban, 997-ben is feltűnt a pizza szó, ami akkoriban egyszerűen lepényt jelentett.

A paradicsomot ekkor Európában még nem ismerték, ahogy az indiai vízibivalyt sem, amelynek tejéből az igazi mozzarellasajt készül. A paradicsomot eleinte mérgezőnek hitték, és nem használták étkezéshez, a 18. század végére azonban elterjedt, és Nápoly környékén elkezdték ezzel ízesíteni a pizzákat. Az új ételfajta nagy népszerűségre tett szert és helyi nevezetességnek számított.

A legenda úgy tartja, hogy a modern pizza feltalálását a nápolyi Raffaele Espositónak tulajdonítják, aki az 1780-ban Pietro Colicchio által alapított és ma a Pizzeria Brandi néven még mindig működő, - magyar füleknek kicsit obszcén nevű - Pizzeria di Pietro e basta così sütődében dolgozott, és 1889-ben I. Umberto király és Margit királyné látogatása alkalmából különleges pizzát készített, ami az olasz nemzeti színekben pompázott: zöld (bazsalikom), fehér (mozzarella) és piros (paradicsom), és készítője a királynéról nevezte el, ez lett minden pizza alapja, az IGAZI pizza, ismertebb nevén a Margherita. 

A 19. században az olasz bevándorlók magukkal vitték a pizzakészítés mesterségét Amerikába. Az ország első pizzériája a Lombardi’s 1905-ben nyílt. A második világháborút követően, az olasz hadjáratból hazatérő veteránok, akik útjuk során jobban megismerkedtek az őshonos olasz konyhával elég nagy felvevőpiacot jelentettek, és innen már csak egy lépés volt, hogy az 1950-es években a pizza megindulhasson világhódító útjára.

Az eredeti olasz pizza a nápolyi pizza („pizza napoletana”), ami San Marzano paradicsommal készül. Ezt a fajta paradicsomot a Vezúvtól délre, vulkanikus síkságokon termesztik. Továbbá a mozzarellából, ami Campania és Lazio mocsaraiban nevelkedett vízi bivaly tejéből van.Vannak egyéb tradicionálisnak számító pizzafajták, mint például a pizza alla marinara, amelyet marinara mártással töltenek fel, és állítólag ez a legősibb paradicsom tetejű pizza, vagy a pizza capricciosa, amelyet mozzarella sajttal, sült sonkával, gombával, articsókával és paradicsommal készítenek, valamint a pizza pugliese, paradicsommal, mozzarellával és hagymával elkészítve.

Baromira kerülgetem már a témát, és igen, mindenképp érdemes szót ejtenünk a világegyetem talán legfontosabb kérdéséről: való e a pizzára ananász? Nos én azt a tábort erősítem, aki kifejezetten szereti a hawaii pizzát. Érdekesség, hogy a hawaii pizzának semmi köze nincs hawaii-hoz, a legenda úgy tartják, hogy az első ananászos pizzát 1962-ben Sam Panopoulos készítette el. Sam megnyitotta saját éttermét, ahol a pizza fő fogásként szerepelt, de szeretett volna valami különöset alkotni, hogy felvegye a versenyt a helyi pizzériákkal, ezért alkalmazottaival kísérletezgetésbe fogtak. Addig kizárólag a kínai konyhában volt ismert az édes és sós ételek párosítása, és Sam keletről érkezett alkalmazottja ezt ki is használta, így alkották meg a sonka-ananász-sajt kombójából a mára méltán híressé vált Hawaii pizzát. 

Míg az általános képünk a pizzáról az, hogy szeletelve, kézzel esszük, így Olaszországban például hivatalos körülmények között, egy étteremben felszolgált pizzát vágás nélkül, késsel és villával fogyasztják. Alkalmi körülmények között azonban ékekre vágják, hogy a kezükben tartva megegyék őket.

Napjainkra a pizza már megkerülhetetlenül a popkultúra része, számtalan film, rajzfilm csempészte bele a jeleneteibe.